Sokan csak a férje miatt ismerik az Egyesült Államok korábbi first ladyét és talán általa is ítélik meg a személyét, azonban ő, mint Michelle Obama (vagy lánykori nevén Michelle Robinson) egy önálló személyiség, önálló célokkal és lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de önállóan végrehajtott nagy tettekkel. Bevallom korábban én se tudtam róla túl sok mindent csak annyit, hogy rendkívül nyitott, valamint szociálisan érzékeny típus. A könyvét leginkább emiatt olvastam el, kíváncsi voltam milyen élete van egy ilyen barátságosnak tűnő, emberközpontú nőnek a Fehér Házban.

Az önéletrajzi műve során sok mindent megtudhatunk róla egészen a gyerekkorától kezdve. Munkáscsalád sarjaként indult útnak Chicagóból, ahonnan a Princetonon és a Harvardon át egyre magasabb és magasabb szintekre tőrt, mire végül a világ egyik legismertebb asszonyává vált. A tudásvágy és a fejlődés hajtotta mindig is, valamint az, hogy munkájával segítsen másokon és változásokat generáljon, különösen az afroamerikai közösségek számára. Pályafutását egy ügyvédi irodában kezdte, itt találkozott későbbi férjével is, azonban pár év után rájött, hogy ő inkább a közszférába, a non-profit világba való. Több civil szervezet fűzhető a nevéhez, már a 2008-as választás előtti időkből is, emellett pedig a chicagói kórházban is dolgozott, ahol a széleskörű ellátás és az egyenlő hozzáférés megteremtéséért fáradozott. Egy chicagói "gettóban" felnőtt lány, aki nagyot álmodott és ezért az álmáért keményen meg is dolgozott. Képzeljük el azt a szituációt, amikor kétgyermekes, magas beosztású, dolgozó anyaként próbálunk helytállni, miközben a férjünk a családtól távol szenátorként dolgozik, majd egyszer csak esélyes elnökjelöltként tér haza többnapos távollét után vacsorára. Megterhelő lehet minden szerepben megfelelni, nem igaz? Michelle pontosan erről vall a könyvében. Leírja hogyan küzdött a munka és a magánélet összeegyeztetésével, hogyan élte meg Barack folyamatos távolságát, a különböző szerepeknek (akár egy időben) történő megfelelését, a kampányokat, melyek során a személyeskedést is el kellett tűrnie és mindeközben mi volt az a hit, ami az erőt tartotta benne. 

A könyv elején úgy éreztem mintha egy regényt olvasnék, annyira magával ragadó az író stílusa, fogalmazási módja. Pedig ez nem egy jól átgondolt kitaláció, hanem egy élettörténet, abból a szempontból, ahogy ő megélte mindazt, ami történt vele. A könyvet olvasva közelebb kerülünk a politikai kulcsszereplőkhöz, azokhoz az emberekhez akit mindenki ismer és közben mégis igazán senki sem. Láthatjuk, hogy ők is olyanok, mint bárki más, akik azon gondolkodnak melyik iskolába írassák be a gyermekeiket csak közben országot kormányoznak és társadalmi, nemzetközi vagy éppen világszintű problémákkal is foglalkoznak. Saját tapasztalataim szerint nagyon könnyű párhuzamot találni az ő életük, személyiségük és a sajátunk között. A magam részéről szakmailag Michelle-t a példaképemnek mondhatom, nem is gondoltam volna, hogy alapvetően hasonló, szinte azonos területen tevékenykedünk. Számomra emiatt is, de szimplán az értékrendje és az életszemlélete miatt is  felettébb inspiráló élmény volt olvasni a művét. Minden egyes fejezet után egyre inkább azt éreztem, hogy én is tenni akarok valamit az emberekért, a közösségért, a társadalomért. Nagyon egyetértettem azzal a gondolatával is, mely szerint valamivé válni nem lehet cél, ez csupán  maga a mozgás, a folyamatos fejlődés eszköze. Nincs olyan, hogy most elértem a célom és tökéletes vagyok, ez csak egy mérföldkő, ami után szintén törekedni kell egyre jobbá válni. Azt gondolom a több, mint 400 oldal alatt ez a szellemiség végig ott volt a sorok között és számos más indok mellett ezért is tartom egy értékes olvasmánynak.

Szeretettel ajánlom mindenkinek, aki szociálisan érzékeny, nyitott a társadalmi kérdésekre és egy kis inspirációt szeretnek kapni a cselekvéshez.